A mandulavirág

2017-02-26

…Furcsa virág a mandulavirág.
Sokszor esztendőkig hiába keressük. Lombja, levele hajt a fának, de virágját nem adja ki.
Azután egyszerre, valamelyik tavaszon csudát tesz. Annyi a virágja, mint semmiféle más fának. Egyetlen hatalmas, vidám bokréta az egész fa.
Furcsa virág a mandulavirág. Ha nem hívja leghangosabb kürtjével a tavasz: nem hajt. De ha kihajt, akkor elsőnek hajt ki minden virágok között. S akkor kihajt olyan korán, mikor más fák, más virágok még csak nem is álmodnak a tavaszról.
S aztán, egy éjszakán lehull csaknem az egész virágcsoda róla. Egyetlen szélroham leráz róla minden virágot, melynek nem volt rendelése, hogy kössön s teremjen. Alig marad rajta.
Ami lehull, virágként hull le, gyönyörűségként hal meg tavaszi mámorban, fiatal varázsban.
S ami rajt marad a fán – néhány árva virág – leveti szirmait, kopott, szürke termés lészen, s csontpáncélt ölt ruhája alá. Ha meghámozod: kemény, mint maga az irgalmatlanság. Pedig belül édes, tiszta és jó – mint a kenyér, s mint a becsület. Ámbár van olyan is, amely megkeseredik. Arra se haragudjatok: nehéz a sors, a mandulasors. Annál inkább szeressétek azt, amelyik szürkeségben, keménységben s páncélban is megmaradt édesnek!
…Furcsa virág a mandulavirág.
Ritkán hajt, de ha hajt, akkor…

(Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula)