Jótékonysági esten jártunk

2017-02-11

Idén február 10-én negyedik alkalommal került megrendezésre a Zsótér Pál Alapítvány Jótékonysági estje. Abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy mi is részt vehettünk rajta, persze csak inkognitóban, így fotók most nem készültek. A helyszín a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, EGYMI és Kollégium volt. (1145. Budapest, Mexikói út 59-60.) Rögtön egy érdekesség, hogy a bejárat nem a Mexikói útról, hanem a Korong utca felől van. Az épület modern, tágas, akadálymentes, új építésű, kívülről meglehetősen impozáns képet mutat, ahogy a régi téglás falú építményhez hozzákapcsolódik az új. Az iskola honlapja szerint 2010-ben zárult le ez a rekonstrukció, melyben a régi és új épületek együttesen alkotják a XXI. századi akadálymentes körülményeket. Eszerint három egymással összekapcsolt építményben találhatóak a szaktantermek, tornatermek, egy uszoda, színházterem, ebédlő, zsibongók és az úgynevezett apartmanok.

A meghívó szerint a résztvevők által fizetett támogatás (5000Ft/fő) teljes összegét az intézmény infokommunikációs eszközparkjának fejlesztésére, bővítésére fordítják.

Az est programja a következőképpen alakult. Este 6 órától volt a vendégek fogadása. A későn észbe kapóknak jó hír, hogy a helyszínen is lehetett jegyet venni. Az est első felében 18:30-tól szórakoztató műsorokra került sor. Elsőként a King Szalonjazz Duó előadásában hallhattunk klasszikus bárzenét. Majd ezt követően – nevükkel ellentétben – az öt fiatalemberből álló Sixtones készült egy a’capella dalcsokorral. Végül, de nem utolsósorban Szakcsi Lakatos Béla zongorakíséretében Müller Péter Sziámi zárta a sort egy zenés, prózai, énekes, táncos előadással. Ezzel befejeződött az est első fele. Elérkezett a svédasztalos vacsora ideje. A jelenlévők választhattak rántott húsból, rántott brokkoliból, kenyérben sült csülökből, rizsből, sült krumpliból, tejszínes pennéből, süteményekből, gyümölcsökből, salátákból. Itt jegyezném meg, hogy az étel finom volt és bőséges, de meglehetősen szűkösen tudott ilyen sok ember egyszerre leülni, enni. Legközelebb lehetne akár 2 turnusban táplálkozni, vagy több asztalt és széket biztosítani.

Vacsora után tombolahúzás következett. Akik az este alatt jegyet vettek, izgulhattak azon, vajon nyernek-e valamit az értékes ajándékok egyikéből. Mi egy különleges csokoládéválogatással lettünk gazdagabbak.

Végül az est befejezéséül a BihariSokk Jr. együttes húzta a talp alá valót többnyire 80-as, 90-es évekbeli magyar slágerekkel. Voltak, akik felszabadultan táncoltak és voltak, akik csendben iszogatva szemlélték a szórakozókat. Az zene és a műsor mellett, egész este folyamán korlátlan üdítő- és alkoholfogyasztás biztosította a vendégek jó hangulatát.