Kifizetődő-e a türelem?

2017-02-05

„Eszembe jutott egy reggel, amikor egy fenyőfán pici lepke bábját vettem észre, abban a pillanatban, amikor felpattant a burok, és a lepkévé vált hernyó készült napvilágra törni. Vártam, vártam, de késett, s mivel siettem, ráhajoltam és elkezdtem leheletemmel melegíteni. Türelmetlenül melegítettem, és a csoda kezdett kibontakozni előttem, gyors és természetellenes ütemben. Kinyílt az egész burok, és kibújt a lepke. Ám sohase felejtem el undoromat: szárnyai ráncosak maradtak, az összehúzódott testecske remegett s küszködött, hogy kitárja a szárnyát, de nem tudta, s én igyekeztem, hogy segítsek neki a leheletemmel. Hiába, hiányzott neki a türelmes érés és a napfényben való lassú kibomlás, most már késő volt. Leheletem idő előtti kibomlásra kényszerítette a lepkét, ráncosan, koraszülöttként jött napvilágra. Éretlenül bújt ki, reménytelenül mozdult meg, és nemsokára meghalt a tenyeremben.

Azt hiszem e lepke pelyhes teteme a legnagyobb teher az életemben, lelkiismeretem legsúlyosabb terhe. és íme, ma értettem meg mélyen: halálos bűn siettetni az ősi törvényeket, bizalommal kell követnünk a halhatatlan ritmust. Összekuporodtam egy sziklán, hogy nyugodtan megemésszem ezt a szilveszteri gondolatot. -> Ó, ha tudnám – gondoltam magamban – ezt  az új évet szabályozni, hisztérikus türelmetlenség nélkül! Milyen jó is lenne, ha ez a kis lepke, amelyet sietségemmel megöltem, mindig előttem repülne, és mutatná az utat.”

/Nikosz Kazantzakisz: Zorbász a görög/

 

Úgy vélem a válasz elgondolkodtató...