Szurdoktúra a szlovák turistaparadicsomban

2017-01-16

Hét évvel ezelőtt, októberben történt, hogy elmentem kirándulni a szlovák turistaparadicsomba. Fogalmam sem volt, hogy konkrétan mire számítsak, igazából nem is voltak elképzeléseim. Mikor másoknak meséltem, hogy olyan emberekkel megyek túrázni, ráadásul több napra, akikkel még soha nem láttam, valaki azt mondta bevállalós vagyok, valaki azt, hogy bátor. Nekem tökéletesen elég volt annyi, hogy van közös barátunk, aki ajánlotta őket.

Ha három kifejezéssel kéne jellemeznem a hétvégi túrázást, az ez a három lenne: csoki, csodaszép tájak, doronglétra. Ha a közösséget kéne három szóval jellemeznem, ezt így írnám le: nevetés, összetartozás,  és csoki...ja nem, „abrazív”. :)

Első nap, hozzám képest kicsit szófukarul indult. Senkit sem ismertem és a 12 emberből 4 pár volt, 2 testvér, úgyhogy lehetett sejteni, hogy összeszokott csapat, és ki fogok lógni belőle. Legalábbis ezt vártam. De hála Istennek, nem így történt. Az utazás alatt Ünige (igen, tényleg ez a neve, régi magyar lánynév) és Kolos (ez sem gyakori fiúnév:) ) mellett kaptam helyet a kisbusz szerű járgányban. Kicsit féltem, hogy egy pár mellett fogok ülni, ráadásul egy olyan „édi-bédi” pár mellett, de nem bántam meg, sőt. A nehezen kezdődő beszélgetés után nem sokkal a szívembe zártam őket, és úgy cukik, ahogy vannak együtt is, de külön-külön nem különben. Persze a kocsiban az alaphangulatot Feri adta, aki a rangidős túravezetőnk volt. Huh. Most hirtelen beugrik egy kép, amikor a függőhídon fel-alá ugrál és valami indiántánchoz hasonlót lejt félőrült módon, miközben a híd másik felén a gyerekek nézik rémült szemekkel. Számomra Feri, fogalommá vált a hétvége alatt, abban a baráti társaságban, ő volt egyben a szíve-lelke és a pótapja az egész társaságnak. Mindezt úgy, hogy annyit ugrál, futkos a túrák alatt, mint egy vagy inkább két hiperaktív gyerek. :)

Első nap, nem tudom hol voltunk, de kaptunk egy rövid tájékoztató anyagot, amiben benne van. ;) Bár, most hogy megnéztem, nincs. :) Életemben először mászhattam doronglétrákon, vaslétrákon vízesések mellett, patakok fölött. Felemelő élmény volt, de még izgalmasabb volt második nap a sziklák oldalán kiálló tálcákon mászkálni, miközben alattunk méltóságteljesen folyik a folyó. Bevallom határozottan örültem a tálcáknak meg a falon lévő láncoknak nem különben, és látatlanban is szimpatizáltam azokkal az emberekkel, akik odarakták azokat, hogy ne csak hegymászók élhessék át ezt az élményt. Jó kis bevezető túra volt. Este a szálláson pedig valami nagyon finom olasz tésztakülönlegességet ehettünk. (persze együtt készítettük elő a hozzávalókat és akkor itt mondanék köszönetet Jusztinak, akinek nagy szerepe volt az elkészítésben. :) Köszönöm (és a citromos tea is ízlett)

Második napi túráról ami elsőre eszembe jut: Holdvilágba nyúló fakultatív kirándulás és égető fájdalom a talpban, cseppnyi izomláz mellett. Ugyanis a csapat, az előre eltervezett túra végén kettévált egy önmagukat reálisan felmérő és egy stréber csoportra. E fakultatív túra közben láthattunk 1-2 napja elpusztult szarvast magzatpózra hasonlító helyzetben (valószínű ezt nem tervezte bele a túravezető), megmászhattunk plusz egy szurdokot vagy völgyet, valamelyiket a kettő közül. Továbbá feljött a hold régen, mire visszaértünk kiindulási helyünkre, és bár megérte, mert soha sem kirándultam még teliholdnál, nem láttam frissen elhullt szarvast a patakban, azért este mikor úgy fájtak a lábaim, hogy alig tudtam elaludni, 2 perc erejéig elgondolkodtam azon, hogy vajon reálisan mértem-e fel a képességeimet. :)

Utolsó napot már eleve talpfájással és enyhe izomlázzal kezdtem, emellé kapcsolódott nap végére az erőteljes váll- és hátfájás. Így már elég gyilkos tempójúnak tűnt a gerincre való felmenetelés. Ennél azonban sokkal szívderítőbb, hogy miután fényképezés közben a telefonom kiesett a kezemből, és belezuhant a sziklák közötti patakba, Miki, túravezető szerepéhez méltón, kiszedte onnan. Amiért hálás vagyok, bár lehet, hogy ez abban a pillanatban a kétségbeesés miatt nem látszott. Jelenleg 4 darabban szárad, reményt keltve a gazdájában, hogy talán mégsem ment tönkre. :)

Meg kell még említenem a reggeli ébresztést, mely dorombszóval történt. Első alkalommal valami népmesei motívumot álmodtam rá, mire sikerült ráébrednem, hogy ez valóság. És persze kihagyhatatlan esemény volt az esti játék. Akár poharazás volt, akár kezes játék, (jelezném, hogy Ünige miatt estem ki olyan hamar az első két körben) :)))) akár bekötött szemmel való rajzolás. Itt gratulálnék Robinak és Anikónak az összeszokottságukért továbbá Ferinek és Kittinek az aprólékos tájképért. :)))))))

Felejthetetlen hétvége volt, felejthetetlen emberekkel. Már most hiányzik az egész banda. :( És nem, nem a sok csokizás miatt, de persze azt is köszönöm. :)